(A Gördülő Tánccsoport legközelebbi programjai ITT olvashatók!)
Ezért elővettem egy régebbi írásom....
Térdig járunk a farsangban, mindjárt vége a báli szezonnak, nehogy már megint lemaradjak róla! Így hát úgy gondoltam bálozni fogok. ...és hogy milyen nagyon jól gondoltam, arról a netes kínálat bősége is megerősített! Szinte kimeríthetetlen tárházát találtam a bálok történetének, tippjeinek, fortélyainak - az öltözködés, hagyományőrzés, logó választás, tradicionális szokások, menü sorok, férj fogási trükkök és hölgy hódítási tippek ezerarcú kavalkádjával ismerkedhettem... Mert mint kiderült a bálozás, nemcsak engem érdekelt ennyire, hanem komoly hírlapírók sokaságát is, már több mint száz éve... Igaz, őket elsősorban azért, hogyan, milyen történettel írják össze azt a pénzt, amiből legkisebb lánykájukat is el tudják juttatni, ha nem is a jogászbálra, de legalább a helyi ipartestület estjére...
Éppen a bőséges kínálat miatt döntöttem úgy, hogy ezúttal maradok a magam kis képzeletbeli báljánál, mert a többi csak összezavar. Így aztán első körben a báli ruhámat választottam ki. Ez volt a három legjobb szerintem a kínálatból:
Ez egy kicsit olyan esküvős, igaz! De operabáli nyitótánchoz maga a tökéletesség!
Két klasszikus darab
A csipkés, "kis" fekete! Mindig hódít!
S ahogy az már lenni szokott, a negyediket választottam:
EZZZZZTTT!
Miután a világ legszebb báliruhája már megvolt, nem maradt más hátra, mint utánanézni a kínálatnak a jegyáraknak, a báli protokollnak, a hosszú ruhában való lépcsőn járásnak, a frizura trendnek, az illat divatnak, a sminknek a cipőknek, a műköröm dizájnnak... hirtelen annyi lett a dolgom, így keresgélés közben, hogy meg kellett pihennem. De nehogy időt veszítsek a nagy báli készülődésben, pihenés közben néztem meg a tavalyi Ezüst Rózsa Bál nyitótáncát.... (mint tudjuk, ez a bál lépett a kisebb-nagyobb viharokat kavart budapesti Operabál helyére)
Bizony, bizony ahogy néztem, úgy 6.20 táján mélységesen el kezdhettem volna szégyellni magam, ruhástól, kencéstől, menüstől, műkörmöstől, lépcsőn járkálóstól, frizurástól, ha nem éltem volna magam is át, amit az érez, aki kerekesszékbe kényszerül.
Hogy is történt... Egy hónapos sem volt még a kisfiam, amikor a szülésből visszamaradt gerincsérv egy reggel azzal köszönt jó napot, hogy a bal lábam meg sem mozdult. Szálltam volna ki az ágyból, léptem volna rá - kiestem, mert nem volt mire lépnem... a telefonig még elkúsztam... aztán csak a rideg tények maradtak, a riadt pillantások az orvosok szemében, a kerekesszékből hirtelen nagyon magasra nőtt világ s a nagyon kicsire összeesett ember... meg az egymást kergető gondolatok: ki szalad majd a gyerek után, hogy el ne essen? Ki fogócskázik vele, hogy nevessen? Ki szalad neki gyógyszerért, ha lázas... úristen.. úristen és az úristenit!.. ki segíthet rajtam? - Majd az Apuka!- rántott vissza a valóságba a kezelőorvosom... - Kezdjünk el gyógyulni, dolgozni.... Mindent megtettek értem, amit csak lehetett az ORFI-ban, mindent! Gyúrás, gyógytorna, fürdő, fizio, gyógyszer, mosoly és biztatás... Egy nap megmozdult a lábam középső ujja, aztán szépen lassan a többi... Nekem szerencsém volt, sikerült felállnom a kerekesszékből...
nekik, akik ott a bálban táncolnak - nem... DE! ahogy őket néztem, újra megerősíthettem azt a hitem, hogy mondjon bárki, bármit a világ legnagyobb csodája, az ember maga, hiszen képes akkor is túllépni a gondjain, ha nincs mivel... Elegánsan, bájosan, hittel és hatalmas akarattal átgördül rajta...
....ÉS AKIK MEGTALÁLTÁK A CSODÁT (Katt, az ismerkedéshez!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése