Jég, napfénnyel

Nem lesz ugri-bugri?????
El sem akartam hinni, hogy felmentést kapok a nagy karácsonyi futkosásból a konyha és a nappali között. Móni, az új kislány ragaszkodott hozzá, hogy ő készítse el a narancsos sült kacsát. Nem kellett neki nagyon erőszakoskodnia, ahhoz hogy egy laza kézmozdulattal a konyha felé irányítsam: - Tied a pálya angyalkám! Tettem ezt azért is, mert bizony, a karácsonyi sütés-főzéssel aratott siker babérleveleinek súlyát már elég nehezen cipelem. El vagyok én már anélkül is, békében magammal... mondjuk a család azért már nem annyira. A halászlé, a majonézes krumpli meg a párolt káposzta - a kacsához járó "sallangok" ugyan még mindig rám vártak, de azt el lehetett készíteni előző nap is, így az ünnep nekem is ünnep maradt. Beszélgetős, borozgatós, lötyögős... Ráadásul Móni még a halszeletek kirántását is bevállalta, addig, amíg a kacsa sült a sütőben. Azért tegyük hozzá, akárkit nem engednék be a konyhámban, de Móni az új kislány szakácsnak tanult s ráadásul, olyan hóvirág-ibolya meg orgona friss szellővel rafináltan kevert tavaszi illata van, ami nagyon, de nagyon szerelem gyanús.... csak úgy szórja a szikrákat a fiam felé, ha összeér az aurájuk.
Így hát mi sem természetesebb, mint hogy az ünnep első napján délelőtt megérkezett Móni, meg az édesapja, hogy velünk töltsék a karácsonyt. Az ifjúság kivonult a konyhába, én meg Józsi apuka (akit akkor láttam először) beültünk a nappaliba egy üveg tokaji és Gréti vizsla társaságában. A kezdeti "szép a fa.. igen... még illata is van... igen..a girlandok is szépek... igen... nálunk, szegény anyáméknál még árvalányhaj is volt.... Jajjjj! Az elő ne jöjjön még egyszer - zökkentettem ki a beszélgetést udvarias medréből (talán a bor hatására) úgy szúrt, hogy még januárban is vakarództunk tőle! - Mi is! - csillant fel Józsi apuka szeme, az ismerős emlék hatására. - Nekem a legkedvesebb ajándékom a korcsolya volt karácsonykor - meredt a régmúltba a tekintete. - Neked is???? - nyitottam tágra a szemem. Innentől már helyén is volt a beszélgetés. A kurblis kori! A bakancsra csatolós! ..amit kulccsal kellett a talpra tekerni... De csak bőrtalpú bakancsra lehetett! - így Józsi - Igen! A fránya kori kulcs meg évről évre elveszett... - Ezért kellett mindig új korcsolyát venni! Pedig a hossza állíthatós volt... Na, a kulcs miatt nem kellett! Azt kint a Műjégen valaki mindig adott  kölcsön.. Ja! Jobb esetben ingyen, rosszabb esetben meg öt sült gesztenyéért...

Gyorsan kerekedett a történetünk - hiába, na, egy évjárat vagyunk, olyanok, akik félszavakból is értik egymást. Olyanok, akiknek ott a proli negyedben, minden télen csak egy cipője volt. Egy bőrtalpú bakancsa. Józsinak Csepelen éppúgy, mint nekem Újpesten az Arany utcában, a Külső Váci út mellett. Utáltuk fűzögetni. Kisiskolás korunkban fél órával előbb kellett felkelnünk, hogy a cipő időben kerüljön a lábunkra. Ügyetlenek voltak még az ujjaink, meg meredtek is, mert reggelre jócskán kihűlt a lakás, amiben többnyire csak a konyhában fűtöttek a szüleink, lefekvésig. A benne lévő parázs hamar elhamvadt, este. Gond volt a cipőfűzővel is... Rövid életű volt a végén lévő fém, vagy műanyag patent, amivel könnyen be lehetett vezetni a fűzőt a bakancs lyukaiba. A vége kirojtosodott, külön művészet volt végig ügyeskedve fűzögetni a hosszú szárán... Viszont a vastag bőrtalpa kiválóan megtartotta a kurblis korcsolyát, aminek négy fogát kulccsal tudtuk hozzá erősíteni. Hiába no, a múlt század ötvenes éveiben voltunk gyerekek. A Műjégre jártunk, a Városligetbe. Jártunk? Ha tellett a jegyre mehettünk, ha nem otthon maradtunk. De a karácsony másnapja az a jégé volt, az új korival... Ki nem hagytuk volna! Akkoriban más lehetőség nem is nagyon akadt, mint a Műjégpálya a Városligetben. Hosszasan kellett sorba állni, hogy bejuthassunk. Ma már? Lehet válogatni - tudtuk meg a gyerekektől. A mi kerületünkben Óbudán két ingyenes jégpályát is üzemeltet decemberben az önkormányzat. Van aztán a Budai Jégkert, közel a hajdani Moszkva térhez, van a Józsefvárosban is, a Milleniumi Kulturális Központban és Pesterzsébeten, a Jégcsarnok. Korcsolyát mindenhol lehet bérelni óránként 500-tól 800 forintos bérleti díjig. Van büfé, korcsolya élezés, Erzsébeten még hoki oktatás is - igaz gyér érdeklődéssel..
- Hiába, a Műjég az igazi, csak az...  - ábrándozunk ketten, Józsival.

                                         
                                              A Műjég!!!!!!!!!!!!


Hány éve is működik már? - kezdtünk kutatni a neten. Meg is lepődtünk az eredményen: "A Városligeti Műjégpálya 1870. január 29-én kezdte meg a korcsolyázó tömeg fogadását, mikor is Rudolf koronaherceg ünnepélyesen megnyitotta kapuit. A jégpálya megnyitását az 1869. november 12-én a Duna parti Steingasser (Petőfi) kávéház kártyatermében megalakult Pesti Korcsolyázó Egylet tette lehetővé, aki hosszas és kitartó közbenjárás után engedélyt kapott a városi tanácstól, hogy a Városligeti tó egy részén minden télen korcsolyapályát alakítson ki, amin a pesti hölgyek és urak díjtalanul élvezhetik a korcsolyázás minden örömét. Az első „korcsolyacsarnokot” a tó partján felállított kéthelyiséges kis fabódé testesítette meg, ami 1874-ben tragikus módon leégett. Ezt követően a városvezetés végleges engedélyt adott az új épület megépítésére, ami pár éven belül fel is épült Lechner Ödön építész keze alól kikerült tervek alapján." - olvashattuk a retrostrori.blogspot.hu-n. "A megnyitó után nagy lendülettel indult útjára a korcsolyások élete. A főépület díszes nagytermében csodálhatta meg a közönség a pazar kilátást. A legalsó szinten működött a korcsolyakötő helység, míg fenn a melegedő és a zenekari terem kapott helyett. Óriási lelkesedés kísérte a korcsolyázást a pestiek között, így a megnyitás utáni hetedik évben felmerült a bővítés kérdése. A kivételes lelkesedést az is indokolta, hogy ekkoriban sehol a világon nem volt még ekkora összefüggő nyitott jégpálya, mint a budapesti Városligeti. 1895-ben Francsek Imre tervei alapján neobarokk stílusú új épületet emeltek, és az építkezéssel egyidejűleg megkezdődtek a tó szabályozási munkálatai is."

                                          Régi koris kép, a kezdetekről

                                          Légifelvétel a Városligeti Műjégpályáról


- Szóval csak a Városligeti Műjégpálya az igazi? - kapta fel újra a mondatot a fiam, miután elfogyasztottuk az igazán remekbe sikeredett narancsos kacsát.
- Ühüm. - bólogattunk mint a vágyakozó gyerekek, egyszerre Józsival. A két fiatalnak összevillant a tekintete:
- Na akkor öltözzetek! Indulás! Lesz egy kis pót ajándék!
...és megérkeztünk! Igen, oda a Városligeti Műjégpályára. Hány éve, mit éve, évtizede nem jártunk ott, se én se a Józsi. Sokat változott, kitatarozták, elegáns teázó is van benne, különféle márkás tea kínálattal, van szendvics is, hideg, meleg, és sütik meg gesztenyepüré.
Nem volt viszont gesztenyeárus néni, aki újságpapírból tölcsérré csavart zacskókban adta a gesztenyét. Öt szem volt a legkevesebb amit vehettünk, 2 forintért... Máig érzem az ízét... Kurblis korcsolyát sem látni, viszont cipővel egybeépített reszelős elejű műkorcsolyát lehetett bérelni bármekkora méretbe. A gyerekek meg is tették, aztán husss, már suhantak is tova a jégen. Mi Józsival nem mertük bevállalni, mert hatvanon túl az ember nem nagyon vágyik egy bokatörésre, na adj Isten egy combnyaktörésre. Gyönyörködtünk a szemben lévő Vajda Hunyad várban, a korcsolyázókban, akik között volt egy idősebb elegáns pár is, akik szépen befésülve kifestve, átszellemült arccal keringőztek a jégen, körbe-körbe, mindegy milyen zene szólt. Néztük őket, aztán mondom Józsinak:
- Te, ezek nem ugyanazok?
- De. Már akkor is itt voltak, mikor mi hatévesen itt botladoztunk. Kortalanok...
S hallgattuk a zenét, mert az most is van, számot is lehet küldeni a legszebb lánynak, a legvagányabb fiúnak, mint a mi időnkben... Aztán teáztunk és tovább gyönyörködtünk, természetesen legjobban a gyerekeinkben.

                                                            Az én napsugaram...

                                                  ...most már van két napsugaram!

Nagyon kellemesen telt velük a késő délután, kora este, meg úgy az egész nap. Nagyon valószínű, hogy ők is jól érezhették magukat, nemcsak mi öregek, mert hazafelé mind a négyen egyszerre énekeltük ordibálva azt a számot, ami ott kint, a Műjégen kúszott a fülünkbe.. annyira, de annyira olyan volt, mintha aranyporral szórta volna be az estét a napsugár, pedig nem is sütött a Nap!

 

Gördülő gondolatok

Meghívót kaptam 2015. augusztus 30-ra az Újpesti Városnapokra, ahol a Városház téren este, 19 órakor a Gördülő Tánccsoport lép fel! Élőben látni őket, felejthetetlen élmény lesz!
(A Gördülő Tánccsoport legközelebbi programjai ITT olvashatók!)

Ezért elővettem egy régebbi írásom....

Térdig járunk a farsangban, mindjárt vége a báli szezonnak,  nehogy már megint lemaradjak róla! Így hát úgy gondoltam bálozni fogok. ...és hogy milyen nagyon jól gondoltam, arról a netes kínálat bősége is megerősített! Szinte kimeríthetetlen tárházát találtam a bálok történetének, tippjeinek, fortélyainak - az öltözködés, hagyományőrzés, logó választás, tradicionális szokások, menü sorok, férj fogási trükkök és hölgy hódítási tippek ezerarcú kavalkádjával ismerkedhettem... Mert mint kiderült a bálozás, nemcsak engem érdekelt ennyire, hanem komoly hírlapírók sokaságát is, már több mint száz éve... Igaz, őket elsősorban azért, hogyan, milyen történettel írják össze azt a pénzt, amiből legkisebb lánykájukat is el tudják juttatni, ha nem is a jogászbálra, de legalább a helyi ipartestület estjére...
Éppen a bőséges kínálat miatt döntöttem úgy, hogy ezúttal maradok a magam kis képzeletbeli báljánál, mert a többi csak összezavar. Így aztán első körben a báli ruhámat választottam ki. Ez volt a három legjobb szerintem a kínálatból:

Ez egy kicsit olyan esküvős, igaz! De operabáli nyitótánchoz maga a tökéletesség!

Két klasszikus darab

A csipkés, "kis" fekete! Mindig hódít!
S ahogy az már lenni szokott, a negyediket választottam:
EZZZZZTTT!

Miután a világ legszebb báliruhája már megvolt, nem maradt más hátra, mint utánanézni a kínálatnak a jegyáraknak, a báli protokollnak, a hosszú ruhában való lépcsőn járásnak, a frizura trendnek, az illat divatnak, a sminknek a cipőknek, a műköröm dizájnnak... hirtelen annyi lett a dolgom, így keresgélés közben, hogy meg kellett pihennem. De nehogy időt veszítsek a nagy báli készülődésben, pihenés közben néztem meg a tavalyi Ezüst Rózsa Bál nyitótáncát.... (mint tudjuk, ez a bál lépett a kisebb-nagyobb viharokat kavart budapesti Operabál helyére)

Bizony, bizony ahogy néztem, úgy 6.20 táján mélységesen el kezdhettem volna szégyellni magam, ruhástól, kencéstől, menüstől, műkörmöstől, lépcsőn járkálóstól, frizurástól, ha nem éltem volna magam is át, amit az érez, aki kerekesszékbe kényszerül.
Hogy is történt... Egy hónapos sem volt még a kisfiam, amikor a szülésből visszamaradt gerincsérv egy reggel azzal köszönt jó napot, hogy a bal lábam meg sem mozdult. Szálltam volna ki az ágyból, léptem volna rá - kiestem, mert nem volt mire lépnem... a telefonig még elkúsztam... aztán csak a rideg tények maradtak, a riadt pillantások az orvosok szemében, a kerekesszékből hirtelen nagyon magasra nőtt világ s a nagyon kicsire összeesett ember... meg az egymást kergető gondolatok: ki szalad majd a gyerek után, hogy el ne essen? Ki fogócskázik vele, hogy nevessen? Ki szalad neki gyógyszerért, ha lázas... úristen.. úristen és az úristenit!.. ki segíthet rajtam? - Majd az Apuka!- rántott vissza a valóságba a kezelőorvosom... - Kezdjünk el gyógyulni, dolgozni.... Mindent megtettek értem, amit csak lehetett az ORFI-ban, mindent! Gyúrás, gyógytorna, fürdő, fizio, gyógyszer, mosoly és biztatás... Egy nap megmozdult a lábam középső ujja, aztán szépen lassan a többi... Nekem szerencsém volt, sikerült felállnom a kerekesszékből...

nekik, akik ott a bálban táncolnak - nem... DE! ahogy őket néztem, újra megerősíthettem azt a hitem, hogy mondjon bárki, bármit a világ legnagyobb csodája, az ember maga, hiszen képes akkor is túllépni a gondjain, ha nincs mivel... Elegánsan, bájosan, hittel és hatalmas akarattal átgördül rajta...

....ÉS AKIK MEGTALÁLTÁK A CSODÁT (Katt, az ismerkedéshez!)

Geller

Mostanában - mit mostanában! Jó pár éve folyik a disputa minden szinten: vajon hol kaphatott gellert (rosszul ütött, rossz helyre pattant, rössz röppályára kerülő, rossz irányt) a Magyarországon oly nagyon várt demokratikus kapitalizmus, piacgazdaság? (Halkan jegyzem meg, magam részéről várta a fene.. ennek több oka is van, de ezt most inkább hagyjuk, mert csak összezavar)
Na, szóval!
Okos, meg ennél is okosabb történészek, filozófusok, politológusok, kommunikátorok és mindenki aki él és mozog élénken vitatja a kérdést. Merő rosszindulat csak tőlem, hogy úgy érzem, mindig a legjobban fizetettek jönnek/jöttek jól ki a vitából, valahogy mindig nekik van igazuk - a hivatalosan elfogadott álláspont szerint.
Nem ia akarnék én ebbe a vitába beleszólni, ha nem érezném a bajok ostorcsapásait a saját bőrömön is, és nem látnám a környezetem mindennapos embertelen küzdelmeit a megélhetésért, ami inkább hasonlít a hálóba került hal vergődéséhez, mint az emberhez méltó élethez...
Meg azért sem akarnék én ebbe belepletykálni, mert ki vagyok én, hogy olyan kiművelt fők eszmecseréjébe üssem az orrom, akik tudományos megalapozottsággal boncolgatják a kérdést - mind ezidáig eredményelenül...
DE! Tegnap este néztem egy filmet az ATV-n. Dokumentum film volt, nagyon színvonaslas, Ferdinánd Porsche és Ferri Porsche életéről, munkásságáról szólt. (Történetük ITT olvasható. Katt.)
Természetesen szó esett a filmben arról is, hogy Ferdinánd Porshe a szakmai siker érdekében kollaborált egy diktátorral, akit Adolf Hitlernek hívtak. Mikor erről beszélt a narrátor, elhangzott a következő mondat: "Hitler a kezdetek kezdetén munkát, kenyeret, méltóságot ígért a német népnek..." 
Ennél a mondatnál hirtelen, reflex-szerűen beindult az agyam, amit egyébként már jó ideje a konyhára, receptekre, család ellátására, a lehető legjobb túlélési megoldások, trükkök, tippek és fortélyok megtalálására kapacitáltam.
Kötelességem elmondani, gyűlölöm a fasizmust, hasonlóképpen Hitlert, akinek nevéhez a világtörténelem legkegyetlenebb korszaka kötődik. Jártam Aushwitzban, láttam a gázkamrákat, a barakokat, a sírgödröket, a halomba hordott emberi hajtömeget... Érdekes számomra a legemlékezetesebb, legszörnyűbb élményt ott, a lépcsők jelentették. A lépcsők.... Mikor néztem a közepükön lévő mélyedéseket, amit a nap mint nap fel, le vonuló halálraítéltek jártak be a betonba, szinte megelevenedett a szemem előtt az ott élő rabok hosszú sora, fel és le hurcolt reménytelensége... Ha erről hallok, mindig ez a torokszorító kép ugrik elém, s alig, alig hagy szabadulni...
Hogy miért akadtam meg reflexszerűen ennél a mondatnál? "Munkát, kenyeret, méltóságot ígért.."
Ez volt a három hívó szó, amire Hitler mögé sorakoztak milliók a XX. században - tudjuk mi lett a vége...
Ma, a XXI. században a rendszerváltó okosok azt találgatják, miért törhet előre újra a fasiszta ideológia Magyarországon - hiszen mi idehoztuk a demokráciát, a szólásszabadságot, megnyitottuk a határokat...
Igen, csak közben a néptől elvették a munkát, a kenyeret és azt, ami még ennél is fontosabb, a MÉLTÓSÁGOT!
Az elmúlt huszonöt év alatt szitokszóvá vált a politikai közéletben a populizmus, soha nem látott gőggel és undorral röppen ki a megmondó emberek szájából a minősítés: "ez amolyan PROLI" tempó...
Pedig hol van már a szadeszes Pető Iván, aki a szocializmusban felnőtt emberek sokaságát "Homo Kádárikusznak" aposztrofálta, egy a Magyar Narancsban megjelent publicisztákájában és még nagyon jópofának is érezte magát, hol van Kóka János, aki az egészségügyi megszorításokkal kapcsolatos kisemberi kétségeket lazán így rendezte le: "A békákat sem szokták megkérdezni, hogy lecsapolhuk-e a mocsarat..." - s ennek ellenére (vagy éppen ezért) Gyurcsány Ferenc "baloldali" mioniszterelnök gazdasági miniszterré választotta? Jó húzás volt. El is jutottunk az öszödi beszédig, majd a miniszterelnök lemondásáig... Pedig ő is szegény sorból, ha úgy tetszik proli sorból emelkedett fel, a miniszterelnöki bársonyszékig... Jött helyette (igaz rövid időre, Bajnai Gordon, s ígérte "Fájni fog.." Fájt is! Nagyon fájt! Négy millió embernek, a szegénységi küszöb alatt bizony nagyon! Maradtak helyettük a hajdan panelpatkányozó fideszesek...
Volt ám csodálkozás, mikor a nép, a birkanép - jobb híján - Orbán Viktorra szavazott és a két ifjúkori politikai ellenfél helycserére kényszerült...
A kétfrontos harc itt aztán meg is rekedt. A Fidesz felöl Gyurcsány az oka a nép minden nyomorának (á, nem a gátlástalan egymáskozti osztogatás és a magyar nép jobbulásának lesz@rása, á' dehogy!) - a gyurcsányisták felöli variáció: Orbán 'eci, jól mondja a Simicska! Üssétek Orbánt, hagy fájjon! Csak erről szól a politikai kommunikáció, na meg arról, hogy "minden amit teszünk jogszerű, mi már csak tudjuk, mi hozzuk a törvényeket" - a'la Fidesz.... "és a nép, a birkanép még mindig nem mozdul, nem zavarja el Orbánt a büdös prolija" - a'la gyurcsányisták. A magát baloldalnak nevező maroknyi maradék MSZP meg az ilyen, olyan liberális, kommunista formációk szóvívői azon veszekednek, hogy ki a nagyobb hülye a komcsi, vagy a libero...
A nép meg keresné a munkáját, a kenyerét és a MÉLTÓSÁGÁT!
Azt a méltóságot, amit a Kádár rendszerben lett légyen bárhol a helye, megkapott...
Hát, innen kérem a panelből ez a nagy büdös helyzet... Egyszerű, mint a faék (mondanák a nagyeszű megmondó "balosok"). És milyen igaz: valóban az!
Minek erre 4,4 milliárdot kifizetni a Nézőpont Intézetnek, ahelyett, hogy szakmunkásképzésre költenének, ugyanis 25 év elegendő volt ahhoz, hogy kiöregedjenek, kihaljanak a jó kezű, nagy tudású villany-, és gázszerelők, szerszámkészítők, agrár szakemberek, a teherautó sofőrök, a képzett ápolónők, a védőnők... Hiányzik a mindennapi életünkből egy teljes szakmunkás generáció, a huszonéves fiataljaink nagytöbbsége megy a lecsóba, vagy befullad a külhoni pizzafutárkodásba, takarításba, bébyszitterkedésbe...
A rendszerváltás, mint olyan, innen alulnézetből, bizony gellert kapott...
...s a magam részérők inkább kapnám vissza (hibái ellenére is) a Kádár rendszertől kapott munkát, kenyeret, de legfőképpen azt az öntudatot, amivel feljebb emelkedhettünk, sokan százan, ezeren....
Fel egészen egy emberi, méltó életig...
Lehet ezt nosztalgiának, demagógiának, ostoba locsogásnak nevezni, de az én fejemben még mindig ott motoszkál az a mondat: "Munkát, kenyeret, méltóságot..." - nem szeretném, nagyon nem, ha ezt egy olyan diktátor ígérné újra a fiataljainknak, aki eszmeiségében hasonlít Hitlerhez.
Viszont nagyon, de nagyon szeretném, ha valaki más okosabb, empatikusabb, nemcsak a szerzésért, a szerzésnek, gazdagodásnak élő ember ígérné a magyarságnak ugyan ezt...
Vajon meddig reménykedhetünk még??????? Mert bizony már nemcsak a levegő forró a nyári napmelegtől, ég már a talpunk alatt a talaj is...
Orsazágunk háza éjjel:

Országunk háza, nappal - madártávlatból:

Az írás ITT is olvasható: (katt)

Sziget Fesztivál, hurrá! (?)

" ...Sziget Fesztivál? Miért is ne, végül is
Joe Cocker is éppen olyan konszolidált öregemberré vált a woodstocki belépője után, akár csak mi... DE! Ő azért híresebb és gazdagabb lett nálunk.. Lehet, hogy fesztiváloznunk kellett volna? ..vagy inkább Joe Cockernek születnünk?"
 




 Végre elérkezett az az idő (amit mi tagadás én nem vártam annyira mint az ifjúság) elkezdődik az immár évtizedek óte tartó SZIGET FESZTIVÁL! Hagyományos helyszíne az óbudai Hajógyári sziget. Európa egyik legnagyszabásúbb fesztiváljának tartják. Sokan az 1969-es legendás amerikai woodstocki fesztivál "jogutódjának" is. Mi tagadás hajdanában danában én is rajongtam a három SZ-t "szabadság, szerelem, szex" - megtestesítő woodstocki fesztivál kultuszáért. No meg az ott fellépő, ma már legendássá vált fantasztikus zenészekért Joe Cockerért, Carlos Santanáért, Jenis Joplinért.... Hja, kérem, akkor még huszonéves voltam, szép, ifjú, bohó és nagyon szerelmes a vadi új férjembe... De szép is volt! A mi kedvencük Joe Cocker volt:

De szégyen ide, szégyen oda, ma már azért nem rajongok annyira a Sziget Fesztiválért! Na, nemcsak a nyugdíjas korom miatt, húsz évvel ezelőtt sem nagyon bírtam, amikor munkába menet, jövet a HÉV-en a nyakamba ültek, menetközben megállásra csöngették a szerelvényt s a tömegtől levegőt sem lehetett kapni.. Az se nagyon tetszett, hogy a vége felé félig ájult ifjú emberek hevertek a megállókban szanaszét... De hát, elnéztem, mert mi is voltunk fiatalok, és bizony előfordult, hogy beájultunk egy-egy házibulin!
Mikor már a fiam is belenőtt a "szigetlakó" korba, akkor se nagyon rajongtam érte, mert a belépő árát nekem kellett kipengetni...
DE! ..amikor már a saját pénzéből fizette a hetijegyet és az egész baráti társasága lázban égett a lehetőségtől - én is megbarátkoztam a fesztivállal, egészen komolyan!
Kiordibálták, kimulatták magukat belekóstolgattak jóba, rosszba egyaránt, kicsit viseltesen, tépetten érkeztek haza... de aztán ment megint minden a régi kerékvágásban tanulás, munka, szép tiszta szerelem... Mi ebben a rossz? Végül is Joe Cocker is egészen konszolidált öregúrrá változott:
Hallga csak:

Az első szigetlakó már tegnap megérkezett, le is pihent rögvest, rezsi takarékos kis sátracskájában:

Azért nincs ezzel semmi baj gyerekek! Érezzétek jól magatokat és egymást - mi meg majd csak kibírjuk valahogy, eddig is túléltük! (széles mosolyt küldök nektek)

NOSZA!
Csapjatok bele a lecsóba, hiszen fesztivál van a Hajógyári szigeten, vagy mi..
Hajrá, haqy szóljon! (lesz ott más is, ha Jenifer Lopezt nélkülöznötök is kell!)

A poszt itt is olvasható: (katt a linkre)

http://paff.nolblog.hu/archives/2015/08/10/Sziget_Fesztival_hurra/

Menekültügy a'la Hungary

"Aki vermet ás, az a sírásó vagy valaki más - de nem a jó újságíró... "







  Az, hogy mennyire központi kérdéssé vált a menekültügy, úgy Magyarországon, mint Európában az a fészbúkra feltett posztokból is érzékelhető. Mert ha valaki még nem tudná, az igazi nemzeti konzultáció - lett légyen az bármilyen fontos, vagy kevésbé fontos kérdés - ott zajlik, nem a különböző hivatalokban. A valós véleményüket az emberek nem a kérdőívekre válaszolva mondják el, hanem akarva, akaratlanul a nemzetközi pletyka oldalon. Szemezgetve ebben a kérdéskörben az alábbi az egyik legfigyelemreméltóbb:
Indító kérdés:
"Szeretnél egy ilyen asszonykát otthonra?"

(Katt a linkre, érdemes!)

https://www.facebook.com/HajjajCartoon/videos/vb.193490590689854/815145555191018/?type=2&theater

A kommentek is igen figyelemreméltók! Volt, aki ezt a zenét ajánlotta hozzá, aláfestésnek, sűrű vigyorgó szmájlik kíséretében:

Mások így vélekedtek: "Jujjj, otthon nem tartunk macskát!" - s örülhetünk, hogy nem úgy fogalmazott, nem tartunk állatot...

Szó, ami szó, a fészbukos konzultáció nagyjából addig jutott el, az ok és okozati összefüggések feltárása helyett, mint eddig Európa illetékes vezetői és a magyar kormányzat:

Mindeközben Olaszország, Franciaország, Görögország már szemtől szembe, érinthető közelségbe került a szörnyű valósággal - hihetetlen tömeg árasztotta el utcáikat, tereiket, éhezve, ázva, fázva, bűzt, szemetet, keserűséget, félelmet hagyva maguk után, tolva maguk előtt, beljebb Európába, ki tudja meddig...

A híradásokból engem leginkább egy mondat ragadott meg: "GYEREKEK ÁRULJÁK MAGUKAT AZ UTCÁKON, BÁRMIRE, BÁRMIÉRT..."

GYEREKEK - ŐK:

 

...Ők, akik egy olyan világba születtek,
ahol szomjazni, éhezni, szenvedni kell...
ahol írni, olvasni csak egy-egy kiváltságos tanulhat meg
ahol nincs fürdőszoba, sem vécé, sem videojáték, sem pihenés
ahol még a kislányokat is körülmetélik
ahol ha egy gyermek beteg lesz, vagyí meggyógyul vagy nem, mert gyógyszer az nincs, gyógyító fű is csak alig...
ahol ha egyikük, másikuk meghal nagyon meg sem síratják (talán csak az anyja ejt egy-két könnyet), mert a gyerek nincs akkora érték mint egy pohár víz....

S most nekünk ellenük is kell védenünk magunkat, a gyerekeinket, az életünket...
A "hogyan"-ra egyelőre nincs megnyugtató válasz...
..pedig minden perc késedelem végzetes lehet!
Nem vagyok vallásos, de most elérkezett az a pillanat amikor azt kérem: 

"Uram! Ha vagy, nézz le ránk! Védd meg a védteleneket és büntesd meg az ellenük és ellenünk vétkezőket!"

 (Megjelent a nolblog.hu oldalán 2015. június 20-án)
Katt a linkre

http://hjaaa.nolblog.hu/archives/2015/06/20/Menekultugy_ala_Hungary/ 

Bagó kommandó

 

 "Üssétek egymást gyerekek, addig se minket vertek - gondolhatta valahol egy nagyon nagyfejü... 
Vagy nem?"

 

                               

 

 Bagó kommandó, avagy viszonyom a piacgazdasággal

   A kapitalista piacgazdasághoz való viszonyom nem mondható éppen felhőtlennek. Bár, mi tagadás a kezdetek kezdetekor, úgy 25 éve, amikor ránk zuhant a maga minden gyönyörűségével az addig irigyelt másik világ, még nem voltunk haragban. Tetszett a nagy árúbőség, a gombamódra szaporodó kis üzletek, amik még éjjel is nyitvatartottak, a nagy plázák, a válogatható zöldségek, az olcsón megvehető tanácsi lakás (akkor még tanácsnak hívták az önkormányzatokat) , a szabadon átjárható országhatár (jujj, az nagyon tetszett, s tetszik még ma is!), a szélesedő szolgáltatások köre. A minden utcasarkon nyiló fodrászok, ember és kutya kozmetikusok, a szerelőket kínáló ezernyi újsághírdetés, az új vállalkozási formák az AmWay és társai(!) - és tetszett még a társasházi lakógyűlés is, hiszen tulajdonosként vonulhattunk le az alagsori "ülésterembe"  ahol szabadon választhattunk közösképviselőt és felügyelő bizottsági tagokat is.

....ésssssss!

Akkor még pénzünk is volt megvenni az új színes tévét, a videót, a fedeles, csicsás lábas szetteket, a banánt, a mandarint, és a kiwit - amiről mi tagadás még azt sem tudtuk addig, hogy létezik egyáltalán. Na és a kocsit!!!!!!! A nyugati autót!!!!! Opelt, Wolkswagent, Fiatot, Saabot... Ajjajj! Volt aki még igazi Mercit és Hondát is kerített magának!

 Hogy honnan volt pénzünk, miközben az új világ beköszöntével egyidőben számos és számtalan munkahelyen elköszöntek a dolgozóktól? Ma már viccesnek hangzik, pedig igaz: a munkanélküli segélyből. Ugyanis, akit az első körben elbocsájtottak annak egy évig járt annyi pénz, ami az azt megelőző fizetésének 75 százaléka volt. Mintha egészségesen lett volna betegállományban... Az ügyesebbek gyorsan alakítottak egy-egy családi, baráti kft-t, BT-t, papíron dupla fizetéseket osztogattak egymásnak, majd kirúgták egymást, így jelentkeztek be munkanélkülinek és annyi segélyt kaptak, mint az "átkosban" a nyugdíjazások előtti bérük kétszerese. Ráadásul a munkanélküliség ideje alatt, hogy ne unatkozzon a cseppet sem boldogtalan dologtalan, eljárhatott gyorstalpaló angol és számítógépes tanfolyamra - a cehet az állam fizette. 

De szép is volt! Nem is siratta akkor még Kádárt és a szocializmust senki... nem néztek vissza, saját vállalatról, gyárról, új kocsiról, kertes házról, bankbetétről álmodtak.... Mi tagadás, volt akinek bejött! Nem is kicsit - nagyon, de azok nem a széles tömegek közül kerültek ki.

Na, hogy szavamat ne felejtsem, a kapitalista piacgazdaság! -  amivel akkor még én is jó viszonyban voltam... Az első Na! Ne! - ezt mégse - akkor tört ki belőlem, mikor elmentem a közelünkben nyílt, csodásan berendezett, Barbi rózsaszínre pingált "Hair saloon"-ba. Addig én azt fodrásznak hívtam, de úgy is megfelelt a célnak - látszólag.  Mosást, vágást, színezést kértem és vártam - elég sokat, mert a kis fodrászlány elintézett egy pár telefont mielőtt bekeverte a festéket, majd a hajam vágása és szárítása közben is felhívta őt ez. meg az - talán itt lehetett a hiba! Mert mikor kész lett a frizurám, hirtelen szőkéből barnává változtam, s érdekes cikk-cakkokban végződött a hajam! Döbbentem néztem a tükörből a kis fodrászlányra, aki két tenyerét kifele fordítva a nyomaték kedvéért közölte velem lazán: "Ki vagyunk szolgáltatva a vegyiparnak - hétezeregyszáz forintot kérek!" Nem nagyon részletezem, ezután mi történt, (egyik ájulásból a másikba estem) de tény, hogy nem mentem oda többet! Minek is mentem volna? Egyik barátnőm magával vitt a Hajas szalonba, ahol alám tolták a széket, szinte szálankét vágták le a hajamat, olyan szőke lettem mint voltam (ott nem cseszett ki velünk a vegyipar), kaptam ergy habos kávét is ingyen, s mindössze 8 (!) ezer forintot kellett fizetnem... 

Most arról már nem is akarok beszélni,  hogy a csicsás edény-szettek nagyon silány anyagból készültek, minden odaégett bennük, nem úgy mint a vastagfalú régi lábasokban, leolvadt a műanyag fülük, kettétört a fedelük... 

...arról sem, hogy nagyon nehéz volt igazi, jó kenyérlelő helyet találni, mert amit az üzletekben és az egymást érő pékségek többségében lehetett venni, úgy a kenyér mint a zsömle összeállt, buckoskódott vagy morzsázott, savanyodott...arról sem, hogy a kedvelt párizsim íze megváltozott, valahogy vizes lett és kiütéseket kaptam tőle, mert mint kiderült annyi volt benne a szója, hogy nem bírta a szervezetem és allergiás lettem rá! Arról sem, hogy észrevétlenül a két decis tejföl, kefir, joghurt 180, majd 170 grammosra zsugorodott, miközben az ára szépecskén növekedett... arról sem, hogy mi minden emberi fogyasztásra alkalmatlan ételféle került a polcokra, a bennük lévő adalékanyagokról már nem is beszélve... Viccesnek tűnik, ami a képen van, pedig már azon sem csodálkoznánk, ha a görögdinnyében valóban lenne mindaz ami a cédulán fel van tüntetve: "vegyes gyümölcs, cukor, joghurt liszt satöbbi...

 ..arról sem, hogy a villany- vagy a vízszerelő alig lépte át a küszöböt már tartotta a markát ötezer forintért, mert, hogy ő kiszállt ide hozzám és megtisztelt a jelenlétével, ezt ugye egy kapitalista piacgazdaságban meg KELL fizetni. A javítás árai az egekbe rúgtak, aztán másnap már megint elkezdett a csap csöpögni, mikor is a szomszédból a Jani átjött és megcsinálta úgy, hogy abban hiba nem volt, mindösszesen egy néhány forintos tomítőgyűrűt kellett hozzá venni...

DE! Arról bizony már nagyon is akarok mesélni, beszélni, mikor az első közös képviselőnk a Lugossy úr, aki igen-igen szorgalmasan járt a végrehajtóhoz  végrehajtást kérni kispénzű, egyedül maradt nyugdíjas nénikék, sokgyerekes munkanélkülivé lett családapák ellen - eltünt a nagy magyar kapitalista homályban, a társasház pénzéből megspórolt több tíz milliócskával! Minek következtében minden lakónak több ezer forinttal megemelték a közös költségét, mert a liftet üzemeltetni kellett, a ház villany, víz és fűtés számláját is ki kellett fizetni, ha nem akartunk teli bevásárló szatyrokkal, kisgyerekkel, babakocsival meg a 90 éves nagymamával nap mint nap gyalog felmászni a tizedikre. 

Na ekkor kezdtem el komolyabban haragudni a magyar kapitalista piacgazdaságra. Akkor, amikor háromszor egymás után három másik szabadon választott közösképviselő is megtette ugyanezt, s a mi házunkban lett az egész lakótelepen a legmagasabb a közös költség, akkor annyira dühös lettem, de annyira, hogy rögvest eladtam a lakást és vettem egy másikat egy megbízhatóbbnak látszó környéken. De a dühöm még akkor sem tudott alábbhagyni a nagy magyar kapitalista piacgazdasággal szemben, mert mit ad Isten, kis híján elgázolt a Lugossy úr az éppen legújabb autócsodájával, miközben hazafelé ballagtam. Ráadásul még a képembe is röhögött, amikor félre ugrabugrálás közben kis híján térdre estem - Ez még nincs börtönben? - kérdeztem a téren egy régi ismerőstől. - Már hogy lenne? Felfüggesztettet kapott - jött a válasz. - Most egy másik kerületben másik társasházakat képvisel, mert, hogy már van  gyakorlata!

Na puff, nesze! De szép is ez a jó kapitalista világ, meg a működő piacgazdaság...

 

 A panel lakótársak tulajdonosi büszkesége is lassan, de biztosan fogyatkozott, mert állandó perben, vitában álltak, a gondnokkal, a takarítókkal, akik úgy terelgették, irányítgatták, korholták nap mint nap a tulajdonostársakat, mint dedóban a hülyegyerekeket. Azt meg se próbálja velük megértetni egyetlen kedves tulajdonostárs se, hogy valahol szereptévesztésben vannak, mert hiszen mi fizetjük őket, azért, hogy a MI kellemesebb, kényelmesebb létünkért dolgozzanak, nem pedig fordítva!

Hogy miről jutott most ez eszembe? 

Hallom, látom, olvasom, hogy nagy társadalmi kérdés foglalkoztatja a közvéleményt:

dohányozhassanak-e a lakók a saját lakásukban vagy sem? 

 Mert nem úgy van az kérem, hogy a lakó, aki megvette sok-sok millióért a lakását, az azt csinál benne amit akar! Nem! Csend és minden egyéb rendelet már van, de az nem elég! Az sem elég, hogy annyira vigyáznak a polgár egészségére, hogy összevont dohánybeszerzési pontokat alakítottak ki (lásd: Nemzeti Dohányboltok), amikhez sokat kell gyalogolni, néhol buszra, villamosra is kell szállni, máshol meg még a szomszéd faluba is át kell autózni vagy kerékpározni, ha a polgár rongálni akarja az egészségét. De menjen csak, ha akar, meg van rá pénze! De a más egészségét azt ne rongálja, de ne ám! Mert a cigaretta füstje az nem marad a lakásban, fel- meg leszáll a szellőzőkön. Persze, csak akkor, ha a ház közös szellőzője nem jól működik, vagy mit ad Isten egyáltalán nem működik, mert a háznak nincs pénze a karbantartására. Úgy látszik olyan sok panelházban nem működik jól a szellőző, hogy el kellett jutni idáig: össznépi szavazásra bocsátották a kérdést, konkrétan a tv2, 2015. júlis 30-i, reggeli Mokka című műsorában. 

Mi jöhet még ezután? Megalakulhat a helyi bagó kommandó, válogatott nem dohányzó polgártársakból, akik a nap bármely szakában, akár az éjszaka kellős közepén is rátörhetnek a tulajdonos lakókra, ha füstszagot érzékelnek valahol. Lesz talán büntetése is a dolognak, ejnye, bejnye, meg pénz bírság, deresre húzás, de lehet belőle még kilakoltatás is, ha visszaeső bűnöző a füstölő.

Pedig kézenfekvőbb  lenne talán megjavítarni a szellőzőket...

Nem várom repesve, hogy mikor kerül a törvényhozás elé a kérdés! Nem. Kövezzenek meg akár, de nem! 

Most már kifejezetten haragban vagyok a nagy magyar kapitalista piacgazdasággal, meg az egész világgal! 

....ésssss! 

Ezt már nem lehet cigi nélkül kibírni.... de nem ám! 

Dohányozzunk gyerekek, amig csak lehet, és nem tör ránk a bagó kommandó!

 

A videót készítője 2012-ben tette fel a videomegosztóra! Lám, csak mi lett az eredménye! Komolyan vették... (a fenébe...)

De azt gyanítom, azért tupírozhatták ezt így fel, mert "Üssétek egymást gyerekek, addig se minket vertek" - gondolhatta valahol, valamikor egy nagyfejü...

Vagy nem?