"Aki vermet ás, az a sírásó vagy valaki más - de nem a jó újságíró... "
Az,
hogy mennyire központi kérdéssé vált a menekültügy, úgy Magyarországon,
mint Európában az a fészbúkra feltett posztokból is érzékelhető. Mert
ha valaki még nem tudná, az igazi nemzeti konzultáció - lett légyen az
bármilyen fontos, vagy kevésbé fontos kérdés - ott zajlik, nem a
különböző hivatalokban. A valós véleményüket az emberek nem a
kérdőívekre válaszolva mondják el, hanem akarva, akaratlanul a
nemzetközi pletyka oldalon. Szemezgetve ebben a kérdéskörben az alábbi
az egyik legfigyelemreméltóbb: Indító kérdés: "Szeretnél egy ilyen asszonykát otthonra?" (Katt a linkre, érdemes!)
A kommentek is igen figyelemreméltók! Volt, aki ezt a zenét ajánlotta hozzá, aláfestésnek, sűrű vigyorgó szmájlik kíséretében:
Mások így vélekedtek: "Jujjj, otthon nem tartunk macskát!" - s örülhetünk, hogy nem úgy fogalmazott, nem tartunk állatot... Szó, ami szó, a fészbukos konzultáció nagyjából addig
jutott el, az ok és okozati összefüggések feltárása helyett, mint eddig
Európa illetékes vezetői és a magyar kormányzat:
Mindeközben Olaszország, Franciaország, Görögország már
szemtől szembe, érinthető közelségbe került a szörnyű valósággal -
hihetetlen tömeg árasztotta el utcáikat, tereiket, éhezve, ázva, fázva,
bűzt, szemetet, keserűséget, félelmet hagyva maguk után, tolva maguk
előtt, beljebb Európába, ki tudja meddig...
A híradásokból engem leginkább egy mondat ragadott meg: "GYEREKEK ÁRULJÁK MAGUKAT AZ UTCÁKON, BÁRMIRE, BÁRMIÉRT..."
GYEREKEK - ŐK:
...Ők, akik egy olyan világba születtek, ahol szomjazni, éhezni, szenvedni kell... ahol írni, olvasni csak egy-egy kiváltságos tanulhat meg ahol nincs fürdőszoba, sem vécé, sem videojáték, sem pihenés ahol még a kislányokat is körülmetélik ahol ha egy gyermek beteg lesz, vagyí meggyógyul vagy nem, mert gyógyszer az nincs, gyógyító fű is csak alig... ahol ha egyikük, másikuk meghal nagyon meg sem síratják
(talán csak az anyja ejt egy-két könnyet), mert a gyerek nincs akkora
érték mint egy pohár víz....
S most nekünk ellenük is kell védenünk magunkat, a gyerekeinket, az életünket... A "hogyan"-ra egyelőre nincs megnyugtató válasz... ..pedig minden perc késedelem végzetes lehet! Nem vagyok vallásos, de most elérkezett az a pillanat amikor azt kérem:
"Uram! Ha vagy, nézz le ránk! Védd meg a védteleneket és büntesd meg az ellenük és ellenünk vétkezőket!"
(Megjelent a nolblog.hu oldalán 2015. június 20-án) Katt a linkre
"Üssétek egymást gyerekek, addig se minket vertek - gondolhatta valahol egy nagyon nagyfejü... Vagy nem?"
Bagó kommandó, avagy viszonyom a piacgazdasággal
A kapitalista piacgazdasághoz való viszonyom nem mondható éppen felhőtlennek. Bár, mi tagadás a kezdetek kezdetekor, úgy 25 éve, amikor ránk zuhant a maga minden gyönyörűségével az addig irigyelt másik világ, még nem voltunk haragban. Tetszett a nagy árúbőség, a gombamódra szaporodó kis üzletek, amik még éjjel is nyitvatartottak, a nagy plázák, a válogatható zöldségek, az olcsón megvehető tanácsi lakás (akkor még tanácsnak hívták az önkormányzatokat) , a szabadon átjárható országhatár (jujj, az nagyon tetszett, s tetszik még ma is!), a szélesedő szolgáltatások köre. A minden utcasarkon nyiló fodrászok, ember és kutya kozmetikusok, a szerelőket kínáló ezernyi újsághírdetés, az új vállalkozási formák az AmWay és társai(!) - és tetszett még a társasházi lakógyűlés is, hiszen tulajdonosként vonulhattunk le az alagsori "ülésterembe" ahol szabadon választhattunk közösképviselőt és felügyelő bizottsági tagokat is.
....ésssssss!
Akkor még pénzünk is volt megvenni az új színes tévét, a videót, a fedeles, csicsás lábas szetteket, a banánt, a mandarint, és a kiwit - amiről mi tagadás még azt sem tudtuk addig, hogy létezik egyáltalán. Na és a kocsit!!!!!!! A nyugati autót!!!!! Opelt, Wolkswagent, Fiatot, Saabot... Ajjajj! Volt aki még igazi Mercit és Hondát is kerített magának!
Hogy honnan volt pénzünk, miközben az új világ beköszöntével egyidőben számos és számtalan munkahelyen elköszöntek a dolgozóktól? Ma már viccesnek hangzik, pedig igaz: a munkanélküli segélyből. Ugyanis, akit az első körben elbocsájtottak annak egy évig járt annyi pénz, ami az azt megelőző fizetésének 75 százaléka volt. Mintha egészségesen lett volna betegállományban... Az ügyesebbek gyorsan alakítottak egy-egy családi, baráti kft-t, BT-t, papíron dupla fizetéseket osztogattak egymásnak, majd kirúgták egymást, így jelentkeztek be munkanélkülinek és annyi segélyt kaptak, mint az "átkosban" a nyugdíjazások előtti bérük kétszerese. Ráadásul a munkanélküliség ideje alatt, hogy ne unatkozzon a cseppet sem boldogtalan dologtalan, eljárhatott gyorstalpaló angol és számítógépes tanfolyamra - a cehet az állam fizette.
De szép is volt! Nem is siratta akkor még Kádárt és a szocializmust senki... nem néztek vissza, saját vállalatról, gyárról, új kocsiról, kertes házról, bankbetétről álmodtak.... Mi tagadás, volt akinek bejött! Nem is kicsit - nagyon, de azok nem a széles tömegek közül kerültek ki.
Na, hogy szavamat ne felejtsem, a kapitalista piacgazdaság! - amivel akkor még én is jó viszonyban voltam... Az első Na! Ne! - ezt mégse - akkor tört ki belőlem, mikor elmentem a közelünkben nyílt, csodásan berendezett, Barbi rózsaszínre pingált "Hair saloon"-ba. Addig én azt fodrásznak hívtam, de úgy is megfelelt a célnak - látszólag. Mosást, vágást, színezést kértem és vártam - elég sokat, mert a kis fodrászlány elintézett egy pár telefont mielőtt bekeverte a festéket, majd a hajam vágása és szárítása közben is felhívta őt ez. meg az - talán itt lehetett a hiba! Mert mikor kész lett a frizurám, hirtelen szőkéből barnává változtam, s érdekes cikk-cakkokban végződött a hajam! Döbbentem néztem a tükörből a kis fodrászlányra, aki két tenyerét kifele fordítva a nyomaték kedvéért közölte velem lazán: "Ki vagyunk szolgáltatva a vegyiparnak - hétezeregyszáz forintot kérek!" Nem nagyon részletezem, ezután mi történt, (egyik ájulásból a másikba estem) de tény, hogy nem mentem oda többet! Minek is mentem volna? Egyik barátnőm magával vitt a Hajas szalonba, ahol alám tolták a széket, szinte szálankét vágták le a hajamat, olyan szőke lettem mint voltam (ott nem cseszett ki velünk a vegyipar), kaptam ergy habos kávét is ingyen, s mindössze 8 (!) ezer forintot kellett fizetnem...
Most arról már nem is akarok beszélni, hogy a csicsás edény-szettek nagyon silány anyagból készültek, minden odaégett bennük, nem úgy mint a vastagfalú régi lábasokban, leolvadt a műanyag fülük, kettétört a fedelük...
...arról sem, hogy nagyon nehéz volt igazi, jó kenyérlelő helyet találni, mert amit az üzletekben és az egymást érő pékségek többségében lehetett venni, úgy a kenyér mint a zsömle összeállt, buckoskódott vagy morzsázott, savanyodott...arról sem, hogy a kedvelt párizsim íze megváltozott, valahogy vizes lett és kiütéseket kaptam tőle, mert mint kiderült annyi volt benne a szója, hogy nem bírta a szervezetem és allergiás lettem rá! Arról sem, hogy észrevétlenül a két decis tejföl, kefir, joghurt 180, majd 170 grammosra zsugorodott, miközben az ára szépecskén növekedett... arról sem, hogy mi minden emberi fogyasztásra alkalmatlan ételféle került a polcokra, a bennük lévő adalékanyagokról már nem is beszélve... Viccesnek tűnik, ami a képen van, pedig már azon sem csodálkoznánk, ha a görögdinnyében valóban lenne mindaz ami a cédulán fel van tüntetve: "vegyes gyümölcs, cukor, joghurt liszt satöbbi...
..arról sem, hogy a villany- vagy a vízszerelő alig lépte át a küszöböt már tartotta a markát ötezer forintért, mert, hogy ő kiszállt ide hozzám és megtisztelt a jelenlétével, ezt ugye egy kapitalista piacgazdaságban meg KELL fizetni. A javítás árai az egekbe rúgtak, aztán másnap már megint elkezdett a csap csöpögni, mikor is a szomszédból a Jani átjött és megcsinálta úgy, hogy abban hiba nem volt, mindösszesen egy néhány forintos tomítőgyűrűt kellett hozzá venni...
DE! Arról bizony már nagyon is akarok mesélni, beszélni, mikor az első közös képviselőnk a Lugossy úr, aki igen-igen szorgalmasan járt a végrehajtóhoz végrehajtást kérni kispénzű, egyedül maradt nyugdíjas nénikék, sokgyerekes munkanélkülivé lett családapák ellen - eltünt a nagy magyar kapitalista homályban, a társasház pénzéből megspórolt több tíz milliócskával! Minek következtében minden lakónak több ezer forinttal megemelték a közös költségét, mert a liftet üzemeltetni kellett, a ház villany, víz és fűtés számláját is ki kellett fizetni, ha nem akartunk teli bevásárló szatyrokkal, kisgyerekkel, babakocsival meg a 90 éves nagymamával nap mint nap gyalog felmászni a tizedikre.
Na ekkor kezdtem el komolyabban haragudni a magyar kapitalista piacgazdaságra. Akkor, amikor háromszor egymás után három másik szabadon választott közösképviselő is megtette ugyanezt, s a mi házunkban lett az egész lakótelepen a legmagasabb a közös költség, akkor annyira dühös lettem, de annyira, hogy rögvest eladtam a lakást és vettem egy másikat egy megbízhatóbbnak látszó környéken. De a dühöm még akkor sem tudott alábbhagyni a nagy magyar kapitalista piacgazdasággal szemben, mert mit ad Isten, kis híján elgázolt a Lugossy úr az éppen legújabb autócsodájával, miközben hazafelé ballagtam. Ráadásul még a képembe is röhögött, amikor félre ugrabugrálás közben kis híján térdre estem - Ez még nincs börtönben? - kérdeztem a téren egy régi ismerőstől. - Már hogy lenne? Felfüggesztettet kapott - jött a válasz. - Most egy másik kerületben másik társasházakat képvisel, mert, hogy már van gyakorlata!
Na puff, nesze! De szép is ez a jó kapitalista világ, meg a működő piacgazdaság...
A panel lakótársak tulajdonosi büszkesége is lassan, de biztosan fogyatkozott, mert állandó perben, vitában álltak, a gondnokkal, a takarítókkal, akik úgy terelgették, irányítgatták, korholták nap mint nap a tulajdonostársakat, mint dedóban a hülyegyerekeket. Azt meg se próbálja velük megértetni egyetlen kedves tulajdonostárs se, hogy valahol szereptévesztésben vannak, mert hiszen mi fizetjük őket, azért, hogy a MI kellemesebb, kényelmesebb létünkért dolgozzanak, nem pedig fordítva!
Hogy miről jutott most ez eszembe?
Hallom, látom, olvasom, hogy nagy társadalmi kérdés foglalkoztatja a közvéleményt:
dohányozhassanak-e a lakók a saját lakásukban vagy sem?
Mert nem úgy van az kérem, hogy a lakó, aki megvette sok-sok millióért a lakását, az azt csinál benne amit akar! Nem! Csend és minden egyéb rendelet már van, de az nem elég! Az sem elég, hogy annyira vigyáznak a polgár egészségére, hogy összevont dohánybeszerzési pontokat alakítottak ki (lásd: Nemzeti Dohányboltok), amikhez sokat kell gyalogolni, néhol buszra, villamosra is kell szállni, máshol meg még a szomszéd faluba is át kell autózni vagy kerékpározni, ha a polgár rongálni akarja az egészségét. De menjen csak, ha akar, meg van rá pénze! De a más egészségét azt ne rongálja, de ne ám! Mert a cigaretta füstje az nem marad a lakásban, fel- meg leszáll a szellőzőkön. Persze, csak akkor, ha a ház közös szellőzője nem jól működik, vagy mit ad Isten egyáltalán nem működik, mert a háznak nincs pénze a karbantartására. Úgy látszik olyan sok panelházban nem működik jól a szellőző, hogy el kellett jutni idáig: össznépi szavazásra bocsátották a kérdést, konkrétan a tv2, 2015. júlis 30-i, reggeli Mokka című műsorában.
Mi jöhet még ezután? Megalakulhat a helyi bagó kommandó, válogatott nem dohányzó polgártársakból, akik a nap bármely szakában, akár az éjszaka kellős közepén is rátörhetnek a tulajdonos lakókra, ha füstszagot érzékelnek valahol. Lesz talán büntetése is a dolognak, ejnye, bejnye, meg pénz bírság, deresre húzás, de lehet belőle még kilakoltatás is, ha visszaeső bűnöző a füstölő.
Pedig kézenfekvőbb lenne talán megjavítarni a szellőzőket...
Nem várom repesve, hogy mikor kerül a törvényhozás elé a kérdés! Nem. Kövezzenek meg akár, de nem!
Most már kifejezetten haragban vagyok a nagy magyar kapitalista piacgazdasággal, meg az egész világgal!
....ésssss!
Ezt már nem lehet cigi nélkül kibírni.... de nem ám!
Dohányozzunk gyerekek, amig csak lehet, és nem tör ránk a bagó kommandó!
A videót készítője 2012-ben tette fel a videomegosztóra! Lám, csak mi lett az eredménye! Komolyan vették... (a fenébe...)
De azt gyanítom, azért tupírozhatták ezt így fel, mert "Üssétek egymást gyerekek, addig se minket vertek" - gondolhatta valahol, valamikor egy nagyfejü...
